
Mai rohanó világban már alig volt időnk egymásra. Most, hogy újra indul az élet ideje megtervezni a következő hónapokat akár éveket.
Céljaink elérésében döntő szerepet játszik a ruhatárunk is.
Hogy miért is? Ezt most elmesélem nektek…
Egyik ismerősöm szeretett volna lenni a legjobb a szakmájában kerek-e világon.
De valamiért nem sikerült neki.
Aztán rájött. Hogyan is lehetne ő a legjobb ha nem hiszi el magáról és úgy öltözködik mint a legszegényebb ember ebben a városban.
Úgy döntött, hogy felkeres és olyan ruhákat szeretne amikben jól is érzi magát majd a mindennapokban.
Elindultunk a bolt felé közben jobban megismertem és már mire odaértünk tudtam miben is fogja magát a legjobban érezni.
Válogattunk, próbálgattunk és a végeredmény varázslatos lett.
Látszott ahogy magabiztosabbá vált, jobban kihúzta magát és a hangja is határozottabb lett.
Elképesztő változás volt rajta. Merészebb volt és boldogabb. A tükör előtt még néhány másodpercig állt és csodálta magát.
Hozzám fordult és ezt mondta:
-Nem gondoltam volna, hogy én így is tudok kinézni. Nagyon köszönöm!
Érződött rajta a hála. Rá egy héttel újra beszéltünk és mondta, hogy sokkal magabiztosabb és céltudatos. Tudja hová tart és érzi sőt már látja, hogyan is fog a célja megvalósulni.
A ruha az nem csupán egy ruha. Ez egy eszköz arra, hogy te magabiztosabb legyél és határozottabb mások szemében. Nem azért kell jól felöltöznöd, mert ezt diktálja az etikett vagy az üzleti megjelenés. Ennek sokkal mélyebb jelentése van.
Ha te nem érzed jól magad a mindennapokban, hogyan várhatod el másoktól hogy jól érezzék veled magukat?
Ne mondd azt, hogy nincs időd rá. Ez elég fontos ahhoz, hogy szakíts rá időt!
De ha tényleg nincs akkor keress meg, mert velem a vásárlás tényleg gyors és utána garantálom, hogy félévig/évig nem is kell ruhabolt közelébe se menned! 🙂