Kiss Fruzsina vagyok, stylist.
Mindig is érdekelt a divatszakma már kiskorom óta, havonta megvettem a legfrissebb újságokat és minden hónapban olvassgattam őket. Elsőnek is divattervező szerettem volna lenni.
Aztán megtaláltam a Werk Akadémiát 2015-ben és elmentem egy felvételire, hogy egyáltalán milyen is ez a suli vagy tényleg ez az a szakma, amivel nekem foglalkoznom kell. Egy rövid kis beszélgetést kellett folytatnom Réz Andrással és a feleségével, aztán pár napra rá kaptam egy e-mailt, hogy sikeresen felvettek az Akadémiára. Nagyon megörültem neki, és alig vártam az első órát.
Egy évig tartott a képzés és rengeteg fajta óránk volt, és sok-sok tanár tanított minket, mindenféle helyről jöttek: a TV-ből, újságoktól és mindenki nagyon érdekes órákat tartott. Gyakorlatokra is mentünk és megtanultunk mindent amit előzőleg elméletben már átvettünk. Sok tippnek és trükknek lehettünk az elsajátítói.
Aztán 2016-ban Kasza Tamáséknál kezdtem el dolgozni, ahol megint rengeteg mindent tanultam és kipróbálhattam a tudásomat elsőnek a csapaton utána meg az ügyfeleinken. Később tréningeket is tartottam, hogy mindenki tudatosan öltözzön és sikerüljön megtalálnia azt a ruhadarabot ami kiemeli az előnyeit. Felkeltette az érdeklődésemet az Üzleti élet divatja és, hogy mennyire fontos az első találkozás egy cég életében, ezért Tamáséknál egy év együtt működés után úgy döntöttem, hogy Amerikába is kimegyek tanulni.
Kint Amerikában minden márka alacsonyabb árban van. Sokkal előrébb vannak a divatban és sokkal lezserebben vannak felöltözve. Hétköznapibbak a ruháik és a kényelmességről árulkodnak. Most, hogy haza jöttem nyáron rengeteg tanulás és tapasztalat után, úgy döntöttem ezeket megírom egy kis könyvbe, hogy a legjobb tudásod szerint tudj Te is öltözni. Így született meg az első könyvem, a Hogyan keress pénzt a megjelenéseddel?. Tudj meg róla többet… tovább a könyvhöz
Ha üzenni szeretnél…
Ha kérdésed van valamelyik szolgáltatásommal, úgy általában az öltözködéssel kapcsolatban vagy csak üzenetet írnál, kérlek hazsnáld ezt az űrlapot!