
Egyesek szerint hülyeség a gardrób átnézés…
A minap beszélgettem egy kedves férfival és értetlenül nézte mivel is foglalkozok a mindennapokban. Nem tudta, hogy létezik egyáltalán olyan, hogy átnézi valaki a szekrényét és elmondja neki, hogy melyik az a ruhadarab amibe ne menjen ki az utcára.
Viccesen mesélte, hogy a kedvese a barátnőjével szokta ezt csinálni és ő azt látta, hogy amikor felvesz egy olyan ruhát ami a férfi szerint előnytelen a nő számára akkor a barátnője megdicséri és biztatja a többszöri viselésre.
A párja pedig boldogan megfogadta a lány tanácsát és vissza hajtotta a szekrénybe.
Egyikőjüket sem zavarta az a tudat, hogy az a darab már a megvásárlás óta címkével lapult még mindig a szekrénybe és évek óta jobbra balra van pakolva. Mennyi az esélye annak, hogy az a darab még viselve lesz valamikor a közeljövőben? Megmondom: nulla vagy esetleg 1%. Nagyon ritka az amikor egy olyan ruhát amit már jó régóta csak marasztalunk, hogy hátha jó lesz valamikor fel fogunk venni.
Ugyanis vagy nem érzi jól magát benne az illető vagy nem tudja, hogy mivel is állna jól rajta és csak azért vette meg mert akciós volt vagy pedig bízott abban, hogy talál egy hozzá megfelelő öltözéket.
Ha az emberek azoktól a ruhadarabjaiktól megválnának, amik nem tesznek hozzá az életükhöz, sőt inkább nyomasztja őket a tudat amikor rá gondolnak, hogy mit is csináljanak vele, ha megvállnának tőlük sokkal felszabadultabbak és magabiztosabbak lennének.
Csupán ezáltal, hogy kitették azokat a göncöket amik nem vitték előrébb az életben sőt inkább megállították őket. Akár hiszed akár nem a figyelmed ott van azon a felsőn amit már évek óta pakolhatsz és az Istenért sem bírsz megválni tőle.
Minden egyes nap amikor kinyitod a szekrényt egy kicsi figyelmet rá raksz arra a felsőre és az ott is marad egész nap.
Hát, hogy tudsz így 100%-an a munkádra fókuszálni? Azoknak a személyeknek akiknek segítettem átnézni a teljes szekrényüket és megváltunk az oda nem illő dressektől: meg nyugodtan, fellélegeztek és sokkal magabiztosak lettek.
Sőt a hab a tortára, hogy érte őket valamilyen meglepetés.
Mert van egy olyan törvény, hogy ha megválsz a régitől bejön az életedbe az új. Így igaz ez a tárgyakra is.
Van olyan ügyfelem akinek pénz állt a házhoz, van aki megkapta élete legnagyobb problémájára a megoldást és van akinek új ruhái lettek.
Ne cipeld hát magaddal a régit, nem kell hozzá ragaszkodni.
Legyen személyre szabott a ruhatárad és megszünnek a mindennapi fejfájások amikor azt se tudod mit mivel vegyél fel.